2013. május 25., szombat

A spárgafözés margójára :))


Avagy: nnnnnnnnna, ezt csináljátok utánam :)

Helyzet van már megint a boszorkánykonyhámban:))



Spárgaszezon... lassan már lecsengőben..ideje tehát, hogy az életem első friss spárgáját megfőzzem, és megegyem.. ettem már, étteremben, nem mondhatnám hogy annyira el voltam ragadtatva tőle.. semmi íze nem volt.. ha nem lett volna rajta hollandiszósz, szerintem észre sem vettem volna, hogy eszek valamit..





Tehát, spárgát megvenni, receptet beszerezni, köszömöm Irénke Meklerné, a recepted egyszerűen szuper volt!! 2 liter főzővizbe 2 evőkanál sót tenni, 2 kávéskanál cukrot, pici citromot, ami nálam a fél citromnál kezdödik..20-30 perc alatt kész volt, finom, ízletes, pikáns.. csak szuperlatívusokban tudok beszélni róla..


Először használtam rendeltetésszerűen a spárgatartót, ott csücsültek benne szépen, várva a tálalásra.. két részre osztottam, a kisebbik kupac megy a levesbe, a nagyobbik a krumplipüré mellé, sonkával, föttkarfiollal, hollandiszósszal..a főzőlevet félretettem, csak ne lett volna olyan sóóóós...


Nnna, akkor lássunk a leveshez.. nem dobtam el a haját, úgy hallottam, hogy azt is megfőzik a leveshez..fazékba vele... had főjjön.. csak úgy ízesítés nélkül, van a másik főzővízben elég só, majd abból felengedem.. elvégre 1 kiló spárga főtt meg benne..krémleveseket gyakran főzök, sűrítésnek mindig krumplit használok, tehát, automatikusan, szinte nem is gondolkodva meghámoztam két krumplit, kis darabban bele a spárga hajához..jó idö múlva, elö a kézimixert, bele a levesbe, had szóljon, had paszírozza le a darabokat..

egyszer csak elkezdett halódni a masinám.. már alig megy.. mi a fene van vele?? emelem ki a kisfazékból, jesszusom, egyből rájöttem már miért hivják ezt a nyavalyás gyomot spárgának... majd egy óra hosszat cibáltam lefele a tengelyről, de úgy beszorult a kés fölé a spárgaszál, hogy azt hittem megzöldülök mire kiszabadítottam a kézimixert, és újra tudott dolgozni..

na basszus... húúúú... elő a szűrőt, átszűrni az egészet, a krumplidarabokat kivadászni még belőle, mehet a tiszta lébe, és megint rászabadítottam a kézimixert..de kissé íztelen volt még, felengedtem a sós főzővízzel, kezdett alakulni.. tejszint bele, kis citromlé még, pici cukor, nem is olyan rossz..na, akkor gyorsan teríteni, mamit elzavartam kezet mosni, mégegyszer körbenéztem a konyhában, hogy minden renden van e...


iggggggggggggen, a leves finom, a krumplipüré kész, sonka, hollandiszósz elökészítve, föttkarfiol megvan, a spárga ott csücsül a kerámiatartóban, de mi a fenének van kettéosztva?? Kis kupac, nagykupac??


Ezzel az erövel a cipőfűzőmből is főzhettem volna spárgakrémlevest, mindent tettem bele, csak a spárgát hagytam ki belöle..de megettük.. finom volt :))


nnnnnnnnna, ezt csináljátok utánam :)

Egy újabb fejezeten vagyunk túl, az injekció és a beadása

Ledöftem a Gusztit!! De le ám!!


Mielőtt Notruf-ért kiáltotok, Guszti az ambubaba! 

És még életben van!! De menjünk sorjában ;) 



Ebben az etapban a kiírás szerint Ursulával kellett átvennünk mindent, amit a subcutan injekciózásról tudni lehet, tudni kell.. plusz a gyakorlatot is beleértve.. 

El is kezdtük annak módja szerint, előszór a száraz jogi tények, hogy vállalnunk kell a cselekedeteinkért a felelősséget,  blabla, blabla, nem lehet ám csak úgy a vakvilágba döfködni...  

- mert ha fájdalmat okozunk, vagy kék foltokat produkálunk, a beteg fel is jelenthet minket... halványan az eszembe jutott ( bocsánat, nem az eszembe, hanem a fejembe, lám lám, már a nagyképűség beszél belőlem :) 

- szóval a fejembe jutott, hogy legutóbb mikor a siegeni közegészségügyi hivatal berendelt vérvételre, mert az otthonban volt egy hepatitiszes betegünk, és azt az, akinek észre kellett volna vennie, nem vette észre, ennek következtében a papóka fertőzgetett boldog boldogtalant... tehát be kellett mennem vérvételre. 

Van egy szuper jó felszíni vénám, szabad szemmel is jól látható, azonnal kitapintható, üt mint a doxa óra... direkt mondtam, hogy nincs mélyen ...  mikor azonban a tűvel a hölgy már egy centiméter mélyen lentebb járt, és kutakodott, mint ahogy én szoktam reggelente a zoknis fiókban, akkor már bepörögtem, és megkérdeztem tőle, hogy az nem baj neki, hogy nekem fájdalmat okoz ?? 

De csak megvonta a vállát, és közölte, hogy mindjárt készen vagyunk... nnnnnnnnnnnnnna, ziher, hogy mikor ők erről tanultak a suliban, biztos hogy hiányzott..

Szóval,hogy is vagyunk akkor ezzel a rendelkezéssel??  

Ursulával volt még időnk kicsit döfködni is, ki is próbáltuk mindnyájan :)

A következő előadásra nem Ursula jött, hanem a kedvenc homeopátiás altatóm, Frau Hammer.. nemcsak a neve után, (kalapács) hanem azért, mert.... tudjátok mit, akit érdekel, olvasson vissza, aki olvasta már az úgyis tudja...:)) itt megtalálható..


Szóval, mikor megláttam, én már tudtam, mire kell számítanom :) Ismerősek voltak már az oktatási módszerei..


Tehát meg sem lepődtem, mikor a táblán megláttam a következőket: 

Injektion, Komplikation, definieren Sie bitte :) egyem meg, de ismerős formula :))



Andrea kiosztott mindenkinek egy olyan 10 centiméter átmerőjű sárga kerek lapocskát, meg egy vastag fekete filctollat. 

Özlemnek az álla is leesett, mikor meglátta, hogy mire is kell definiálni :) Özlemröl tudni kell, hogy naaaaaaaagyon nagy betűkkel ír, és néha 3 mondattal teleír egy A4-es lapot.. csak nézte nagy kikerekedett szemekkel ezt a foltnyi lapocskát, hogy mit is fog kezdeni vele :)) de én már majd megszakadtam a belső nevetéstől, alig bírtam magam visszatartani, pláne mikor megláttam, hogy elővesz a táskájából egy halom A4-es papírt, és elkezd definiálni, a maga nagy betűivel..

Én kurtán végiggondoltam mit is akarok ráírni.. de hibát követtem el, mert az én olvasatomban az injekciónak két jelentése is van.. az első, hogy szurit kapok, tehát a folyamat, amire én rögtön gondoltam is... a másik, az pedig maga az aparát, tokkal vonóval, fecskendőstül... és mint kiderült, Andrea erre volt kíváncsi.. na de mindegy, én a folyamatot írtam le: hogy a gyorsabb hatás érdekében folyékony gyógyszert juttatunk a vérkeringésbe, vagy az izomba, vagy a bőr alá.. de elfelejtettem odatenni, hogy mindezt egy fecskendővel, és egy hegyes tűvel...

Ekkortájt Özlem szabadon Tolsztoj után már megalkotta a maga Háború és békéjének az első fejezetét...és még tovább definiált :))


Na, akkor jöjjön a komplikáció: Egy váratlan hirtelen dolog, amikor egy folyamatban gyógyulás helyett csak még több probléma keletkezik..stimmt.. nnnnna, akkor ültessük át német nyelvbe, és véssük fel a fecnicskére.. kész van :)) 

Özlem ekkor írta tele már a harmadik lapot :)) és még folytatta..:)) Andrea is csak somolygott, de nem szólt közbe, megvárta amíg Özlem kidefiniálja magát rendesen, aztán kiragasztatta velünk a lapokat a mágnestáblára..

És elmondta, hogy mit is várt tőlünk.. nem kisregényt, hanem definíciót.. ami max. 2 mondatból áll.. felolvasta a hivatalos változatot, az injekciónál tévedtem, de a másiknál nem!! Szegény Özlem meg 4 oldalt írt a folyamatról példákkal megtűzdelve :)) 

De sokat tanultunk Andreától, és vele is döfködtünk befejezésképpen párat. De rendesen, ahogy a nagykönyvben meg volt írva.. kesztyűt fel, munkalapot, tárcát fertőtleníteni, kesztyűt a szemétbe, kéz-desinfizio, elkészíteni a szurihoz a hozzávalókat a tárcára, mindent amit kell, itt most kész-injekciót használtunk, betegnél a bőr fertőtlenítése, letörlés, újra befújni.. míg hat addig újra kéz-desinfizio, kesztyűt fel, és ledöfni a beteget...utókezelés, pár jó szó, aztán agyő... 






De meglettünk ám vigasztalva, hogy úgy készüljünk, a következő órán az eddig tanultakból tesztet írunk.. úgy ahogy a vizsgán lesz..na, szép, de én nem ijedtem már meg, ismerős volt a szitu :)) http://mamilollo.blogspot.de/2012/11/vizsga.html

Eljött hát a nagy nap, harcra fel, a szótárt bevetésre készen tartani, nem otthon felejteni, aztán adjad neki, csak semmi pánik:)

1 óra hosszat kaptunk a tesztre, a 16 pontból 12 kaptam, 4-est írtam, jobbat mint Özlem, a perfekt német kis csaj, aki már évek óta öregek otthonában dolgozik,  és jobbat mint ez az okostojás manusz... 

És mivel még volt időnk, hát a döfködést gyakoroltuk...de most nem kész-injekcióval, hanem üvegampullából kellett felszívni a nedűt.. 


Ment mindenkinek, kivéve az okostojást...tokkal vonóval, mi lányok, kb. 6-7 perc alatt letudtuk fejenként, de úgy, hogy Gusztávval még szórakoztunk.. 

Meg kellett kérdezni hogy hogy aludt, stb.. érdekes módon Gusztávnak mindig Özlem hangja volt, kivéve mikor Özlem szúrta meg Gusztit, akkor Chaterina cincogott Gusztáv hangon.. 

Lehet azért, mert Özlem kicsit bosszús volt a 3-asa miatt, meg azért, hogy a bolond magyar 4-es irt, ezért Guszti velem kicsit szemtelen volt.. mikor mondtam neki, hogy egy kis szurit akarok neki beadni, akkor hevesen tiltakozott, hogy nem, szó sem lehet róla, mert fájni fog... 


- tudoooooom, ilyenkor azonnali dokumentáció, de nem akartam firkálni, ezért még egy próbát tettem.. mondtam neki, hogy hát Gusztáv, nézzen már rám, én egy földre szállt angyal vagyok, éppen csak szárnyam nincs, hát hogyan okozhatnék én fájdalmat.. 

én egy földre szállt angyal vagyok, csak sokat mozgok ördögi körökben :) 

- mindezt a megszokott Fülig Jimmys stílusomban.. Özlem majd lefordult a székről nevettében, és mivel nem tudott tovább tiltakozni, csak intett hogy csináljam, hát ledöftem Gusztit :)) 

Útóljára jött az okostojás.. szegénykének nem akart az ampulla fejéből a nedű lecsorogni .. kocogtatta, kocogtatta, már percek óta, de nem ment le az istennek sem..

és csak kocogtatta tovább.. mondtuk neki, hogy fogja meg az ampulla fejét, ahogy mi is csináltuk, és  fentről lefelé nagyobb erővel egyszer rázza le.. mint ha béresostor lett volna a kezében, a csikós nem rittyent akkorát az ostorral, ahogy az okostojás rittyentett egyet az ampullával.. a kezét egészen felemelte a feje felé, és a padlóig nagy lendülettel le.. azt hittem a fejével lekoccantja a padlót:)) Hát, nem semmi egy figura :) 

Guszti is bekeményített nála, még szemtelenebb volt vele, mint velem :)) de a rémületet az arcán, mikor Guszti beszólt neki, és nem tudta tovább csinálni amit akart.. húúúú, azt látni kellett volna..rendesen bepánikolt.. előre látom a lelki szemeimmel, hogy mit fog csinálni a vizsgán.. 


De letudtam, ez a lényeg.. és fele annyira sem vagyok elfáradva, mint tavaly voltam :)) 


Hajrá Erika, fog ez menni.. :))







                                          


2013. május 18., szombat

Helyzetjelentés a boszorkányhonyhámból :))






Vendégeket várunk Pünkösd tiszteletére..

Beizzítottam a tűzhelyet, igaz, ma nem a főzésen lesz a hangsúly, hanem a sütésen, holnap meg étterembe megyünk, de sütizni itthon fogunk.. Pünkösd hétfőn van tervbe véve egy kinti bográcsozás.. már a hűtőben csücsülnek a hozzávalók: csülök, köröm, disznófarka!!! meg a cimbi combi husi :)) 

Mindenképp vennem kell egy dagasztógépet, mert mire kibirkóztam magam a kiló liszttel, meg a hozzáadott félkiló darált tepertővel, hááááát, még a gatyámon is csorgott a víz.. de olyan szépen kidagasztottam a tésztát, hogy egy cseppnyi sem ragadt fel a tál falára.. már egyszer kinyújtottam, lekentem egy kis fagyos zsírral még, direkt diétás zsírral, mert hát anno láttátok azt a zsírnak való szalonnát, ami 5 mm vékony volt, és több volt benne a lyuk, mint az ementáli sajtban.. tehát az ilyen szalonnából csakis kalóriaszegény diétás töpörtyű kerekedhet... 




Szóval ma kalóriaszegény tepertős pogit sütök :))


A túrótorta jön megint közkívánatra, a krémmel már elkészültem, isteni finom :) saját szám íze szerint kellőképpen édeskés, savanykás :)) 

Szóval, mindenkinek kellemes Ünnepeket kívánok, remélhetőleg nálatok jobb idő lesz mint errefelé, mert ha így marad az idő, úgy néz ki hogy az ernyő alatt kell a bográcsost főznöm :))




2013. május 16., csütörtök

Megint kivégeztünk egy témát; A hasnyálmirigy anatómiája, és a cukorbetegség

     Behandlungspflegekurs, a Máltai szeretetszolgálatnál


                                                       Újra a könyv fölött görnyedve :))

            


Egyszerűen imádom a Christiane előadásait :) Teszi ezt annyi kedvességgel, figyelmességgel :) 
Be kell halni rajta, de tényleg.. :) a dolog viszont kölcsönös, mert mikor saját felfogásban adom vissza az órán hallottakat, akkor öt kapja el a nevetőgörcs mindig :)) de érthető a dolog amit elmagyarázok, csak annyira Erikásan németes :)

Már említettem korábban, hogy kedves barátosném Csemeli mondotta volt: a németem erősen Fülig Jimmy stílusára hajaz .. ne csodálkozzak rajta ha megmosolyognak, olyan, mintha én Rejtő Jenőt olvasnék :))

Szóval, Christianere visszatérve: kikerekedett szemekkel hallgattam, mikor valóban igazi németességgel elkezdte a mondókáját a hasnyálmirigy anatómiájáról.. de észrevette magát, hogy úgy bámulok rá, mint egy Ufóra, erre stílust váltott :)

A következőképp magyarázott a továbbiakban :) jöjjön a kedvenc példám tőle:) 

Mi is az Inzulin?

- Azonkívül, hogy a hasnyálmirigy Béta celláiban termelődik, magában véve a szervezetben nem csinál semmit.. KULCS FUNKCIÓJA van....
A glükagon szeretne bejutni a sejtekbe, ott toporognak már a sejt kapujánál, de nem tudnak bemenni, mert az ajtó zárva van... ekkor jön az inzulin, és ö biztosítja a nyitott kapukat a glükagonnak :)) 

Hááááááát, ez olyan édes volt, majd behaltam rajta :)  es mindent  ebben a stilusban magyarázott nekünk :)  De nem csak nekem volt hasznos, hanem a többieknek is, mert jobban meg tudtuk jegyezni ezt a kissé bohókás elöadasmódot, mint a hivatalos szöveget, a kitekert körmondatokkal.. 

Viszont a témát még magyarúl meg kell tanulnom, mert csak annyit olvastam el belöle, ami ahhoz kellett, hogy eldöntsem, hogy a neten talalt anyag passzol e rendesen a témához, vagy sem..meg persze ez a felpezsdítö elöadasmód, de ebböl szinte minden a fejemben maradt hallás után :) 

Megirtuk a szokásos házitesztünket is mikor a végére értünk az anyagnak: közepest irtam!!!!  De lehetett volna jobb is, mert a kérdést ugyan értettem, de a válaszokat nem tudtam erdemben leforditani, mert nem volt nálam a szótár.. néha csak egy egy szó után próbáltam következtetni arra, hogy mi lehet a válaszban.. 

Azt mondanom sem kell, hogy ez a teszt nem a Jancsi és Juliska stílusában írodott, direkt Erikának :)) 
De akkor is, tanulás nélkül, csak az órán hallottak után 3-ast írtam :)) Nem is parázok már tovább a vizsgától, habár eddig sem tettem :) 

És az elmélet után jött a gyakorlat, cukorszint mérés, egymást szurkáltuk, de nem volt semmi gáz.. habár egyszer megrettentem, de rendesen... hogy bolond vagyok én, mire vállalkozom itt önként?? 

Már meséltem nektek az egy szem férfi tagunkról aki abba a kategóriába tartozik, mint Toffyfi?? Iciripiciri kiskutya vagyok, de maaaaaaaaaaarha nagy EGO-val :)) 


Nnnnna, hát én megszántam ezt a szerencsétlen ürgét, mert mikor ö vette a kezébe a tüt, hogy na most valaki vérét veszi, a lányok elhárították.. olyan szerencsétlen pasas, utálatos modorral, már mindenkivel összeveszett rajtam kívül, de velem csak azért nem, mert nem értem amit mond :)) 

Szóval hagytam neki had szurkálódjon, de komolyan mondom, mikor kezébe vette a tűt, és elindult felém, akkor világgá akartam volna legszívesebben szaladni :) Mert másokkal ellentétben, mikor közeledtek felém a tűvel, akkor ők magabiztosságot sugároztak, erőt, meg azt olvastam le róluk, hogy semmi gáz, megy ez, nem kell félni, naponta minimum 5000-szer csinálom... 

Ezzel ellentétben ez az ürge: mintha Travolta szambázott volna felém, csábos csípőmozdulatokkal, vesszek meg ha nem azt hittem, a filmből leste le ezt a suhanó járásmódot... a kezét felfelé tartotta és a lelki szemeimmel egy ridikült képzeltem bele, amit még ráadásul lóbál is:)) 

ja, viszont nem úgy nézett ki mint Travolta, a valóság nagyon szörnyű volt :)) 



Ááááááááááá, valaki csípjen meg, fel akarok ébredni!! de Christiane is látta az arcomon az őszinte döbbenetet, mert gyorsan odajött, és mondta, hogy tudom hogy ez önkéntes?? Nem kötelező!


    
Persze hogy tudom, hát én voltam az a marha, aki magától jelentkezett :)) 
Nnnnnnnna, de soha többet :)) 

Úgy ahogy túléltem, de máskor nem leszek kísérleti nyúl :))  

Hajrá Erika, mindent bele, menni fog :)) 

2013. május 13., hétfő

Egy születésnap margójára, avagy: csak ezt éljem túl :))

2013 Május12-én, Lollo, az ápoltam, a pót-anyukám, és a pót-nagymamám, a 85. szülinapját ünnepelte :))





Május 10

A zserbó már bevetésre készen a hűtőben csücsül, csak csokival kell még nyakon önteni, és mehet :)) A végeredmény: nnnnnnnnnnagyon finire sikeredett :)) Nem édes baracklekvárral töltöttem meg, hanem savanykás meggylekvárt használtam, és így bátrabban cukrozhattam a diót :)) 


Május 11
  • Az aznapi menetrend: megsütni a túrótortát, a franciakrémes-tortát, ha nem is egészen, de félig, mert a tejszínt vasárnap reggel akartam frissen rátenni, és beborítani a vajastésztával. 
  • Ebédre kelkápi főzit rittyenteni, fasírttal, 
  • leszedni a nappaliban a függönyt, mivel már 40 éves elmúlt, lassan atomjaira hullik, mar alig merem kimosni, mert utána heteken keresztül pereg ki belőle valami fehér szösz, az lehetett anno a minta benne..
  • ablakot pucolni, 
  • felporszívózni, 
  • és letörölgetni..
  • a szülinapi meglepetés-függönyt még rendesen beráncolni, mert csak félig lettem vele kész, 
  • kimosni, 
  • a régi függönyről leszedni a görgőket, mert újat elfelejtettem venni,
  • rápakolni az új függönyre, 
  • függönyt felakasztani :)

Kezdjük... bár előre borítékolható, hogy nem is Erika lennék, ha nálam menne minden zökkenőmentesen :))




Lekaptam a régi függönyt az ablakról.. mami csak sápítozik, hogy mi a fenének, miért most csinálom, ráér az a szülinap után is.. igazán nem olyan fontos épp ma ablakot pucolni .. hjjja, könnyen beszél az, aki nem néma, még nem tudja mi fog következni... :) Függöny a padlón hever, futás tovább.. 

Piskóta 2 tojásból a tejszínes pudingkrém alá.. sitty sutty, már bent is csücsül a sütőben..

Míg csücsülészik, addig összedobtam a túrótorta krémjét....

A  piskótát kikaptam a sütőből, kiborítottam a deszkára, sütőpapírt lehúztam egy mozdulattal róla, minek következtében egy maaaaaaarha nagy lyukkal néztem szembe a közepén... mi vaaaaaaaaaaan?? 

Hogy az a kaporszakállú mennybeballagós rézfánfütyülőjét neki!! Pont ma kell a piskótának azért sem sikerülök-öt játszania velem!!  A fenébe!! No, nem baj, összedobunk egy másikat, semeddig sem tart.. a tortaformát kimostam, újra bevetésre készen állt..

De előbb befejeztem a túrótortát, nem kapok mindenbe egyszerre bele, mert annak katyvasz lesz a vége, arra meg most nincs időm...a tésztával kibéleltem a formát, bele a krémet, betakargattam a tetejét a maradék tésztával, hogy meg ne fázzon, aztán mehet az izzasztóba :))

11 óra, a régi függöny még mindig a padlón csücsül...

De ebédet is főzni kell, gyorsan a fazékba a belevalókkal.. Kínakel lelte gyors halálát a deszkámon, minden vackot hozzáadni még, had főjön.. közben a fasírtnak való zsömle is szépen megpuhult a vízben, gyorsan masszát belőle, had süljön :)) 

12 óra, a túrótorta kijött a sütőből, gyorsan megteríteni, kajálunk, a defektes piskótából kiszaggattam két karikát, megkentem lekvárral, kávé hozzá maminak, mondtam neki, estig egy szót se!! 

1 óra, a régi függöny még mindig a padlón csücsül...

Nnnnnnnna, akkor dobjuk csak össze még egyszer azt a fránya piskótát!! Hoppá, a formában a túrótorta csücsül, ott ül az bizony másnapig, mert a formában kell kihűlnie.. basszus... másik kör alakú formám meg nincs... Tündi.. nem, neki sincs...futás a boltba venni egyet.. bolond vagyok én, itt rohangászok, ahelyett, hogy gondolkodnék, kinek van most ideje még boltba menni, mikor a függöny is a padlón csücsül még...

Megvan!! Elő egy rendes tepsit, amibe belefér a tortaforma, legfeljebb lesz maradék piskótám, jó lesz somlóinak.. probléma egy szál sem tovább, gyorsan a sütőbe vele.. 

Amíg sült, megcsináltam a pudingkrémet, ügyelve rá, hogy valóban krém legyen belőle, ne tojáslikőr alapanyag :)) 

A piskótát méretre szabtam, épphogy csak a szélét be nem szegtem pelenkaöltéssel, úgyis eltakarja a jótékony tejszínhab, rákentem a sárga krémet, hűtőbe vele!! 

Lassan 2 óra, és a régi függöny még mindig a padlón csücsül... de a sütikkel már nincs több gondom :))

2 óra, és megjött a felmentő sereg, beállított Tündi:))




- épp végzett a a fodrásznál, nosza, a porszívót a kezébe!!! És innentől ment a dolog, mint a karikacsapás...

2 óra elmúlt, és a függöny lent van már a mosókonyhában, én pucolom az ablakot, törölgetek, Tündi meglovagolta a porszívót, megy eeeeeeeeez, csak semmi pánik :))

5 óra, és kész vagyunk mindennel, igaz, az új függöny még ráncolásra meg mosásra vár odalent,  de el tudok szaladni a Douglasba, mert a másnapi harci-festék felmázolásához nincs elég alapanyagom... a szempillaspirálom már olyan öreg mint az országút, ennek következtében nem mázol többet.. beszáradt... rúzsom sincs... basszus.. ezért a két vacakért hagytam a Douglasban több mint 50 eurót.. hát normális vagyok én?? kötve hiszem :))

Fél 7, mamit megvacsiztattam, száműztem a tv szobába, mars a mosókonyhába, a régi fittyhangról levarázsolni a műanyag csipeszeket.. mivel a csipeszek is erősen már középkorúak, ennek következtében úgy törtnek, mint a csuda, a megmentett maradék épp elég  volt kipótolni a hiányzó darabokat még... ja, az egyik fiókban találtam maradék műanyag görgőket.. még tiszta szerencse, különben csipesz helyett nekem kellett volna tartanom  a függönyt :)) és akkor kárba ment volna a Douglasban kidobott 50 euró, mert függönytartáshoz nem kell harci dísz... :))

8 óra, a meglepi függöny már a mosógépben....

10 óra, a mami most megy aludni, csendben fellopakodtam, mert olyan éles füle van, hogy csak nnna...  a fittyhangot felaggattam.... és mehettem meghalni... jártányi erőm nem maradt :))




2013. május 9., csütörtök

Túl vagyunk egy nagy témán, a bör anatómiája, és a Dekubitus


Behandlungspflegekurs, a Máltai szeretetszolgálatnál


                                                       Újra a könyv fölött görnyedve :))


Nem volt olyan vészes, mint ahogy gondoltam :)) Én voltam a legjobban magamon meglepődve, hogy mennyire könnyebben megy a német szöveg azonnali megértése, mint a tavalyi kurzuson :)) 

Már nem kellett szóról szóra mindent lefordítanom, anélkül is értettem a lényeget...de az is igaz, hogy visszaadni érthetően, nnnnno, azzal még gondjaim vannak.. magolni kell ám, de keményen :))

2 hétig tanultuk a témát, volt benne : a bőr anatómiája,  a Decubitus fogalma, kialakulása, kategóriái, kezelésük, terápiák kategóriákra bontva, a megelőzése, a kockázatértékelés, mobilizáció, nyomáscsökkentés és nyomáseloszlatás, a nyíróerő elkerülése, segédeszközök használata, a bőrvédelem, sebkezelések, septikus, aseptikus sebek, dokumentáció, és a dekubitus kiértékelése képek alapján... 

Mit ne mondjak, élménydús 2 hetem volt, de mindenféle élménnyel teli. Rendesen, hogy leülök a könyv mellé, és csak tanulok, nem volt rá időm... ez alatt az idő alatt halt meg szegény Frida mama, Isten nyugosztalja, aranyos, melegszívű gondoskodó asszonyka volt, aki jobb rokonokat is megérdemelt volna a Jóistentől, mert azok az istentől elrugaszkodott teremtmények, akiken Frida egész életében csak segített, és akik a rokonainak nevezték magukat, anonim akarták a város által eltemettetni... 

No comment.. Ez a gyertya most érted égjen Frida mama...







A temetés költségeit KarlAugust állta, de magára a temetésre nem jött el, mert attól tartott, hogy nem bír magán uralkodni, ha meglátja ezt a díszes kompániát, és bemos nekik egyet. 

Mindegy, mi ketten a mamival  lerendeztünk mindent, meghívtuk a gyászolókat kávéra és sütire egy közeli étterembe, és mit ad Isten, miután a rokonság Karlnak a színét sem látta a temetésen, eljöttek telezabálni magukat süteménnyel... szóval tanulni nem igazán volt időm, mert ott várt rám még 20 méter függöny, amit meg kellett varrnom, és 9 méternyire beráncolnom... szóval, csak néztem ki a fejemből hétfőn, mikor eljött a témazáró teszt írása..

Ennek ellenére, ha őszinte akarok lenni magamhoz, akkor egy 4-es alát írtam :)) de legalább a teszt alapján leszűrtem, hogy hol vannak hiányosságaim, mit kell jobban tanulnom :))  

Nagyon jó ezekkel a lányokkal együtt dolgozni, mert mivel ők már évek óta betegápolással, idős ápolással foglalkoznak, és vannak rendesen tapasztalataik, ezért az órák pörgősek, haladunk, és még csak a közelébe sem kerültem egyszer sem az elalvásnak :)) 

Azonkívül mivel haladunk, mert hát csak 4-en vagyunk, hoppá, dehogy, csatlakozott hozzánk egy pasi, de szegény abba a kategóriába tartozik, amelyikbe Toffify: azaz icipici kutyus vagyok, de maaaaaaaaaarha nagy egóval :)) szóval megszaporodtunk, 5 re,  nőtt a csoportlétszám :)) de akkor is, akármilyen nagy balfék legyen, nem tud minket visszahúzni, és rendre hamarabb fejezzük be az óráinkat, még egyszer sem kellett este 9-ig ottmaradni  :))

Szóval, ezzel a témával nem lesznek gondjaim, igaz, még a septikus, aseptikus dolgoknak kell magyarul utánaolvasni, hogy jobban képben legyek ..de fog ez menni, Erika :))