2014. január 22., szerda

Vissza a múltba (1422-be), ahol kiszúrták a szemünket a semmivel, és ez egy vagyonba került :)



Ide rándultunk ki ezen a verőfényes januári napon :) Maminak itt lakik a legjobb barátnője, és együtt akartuk eltölteni ezt a szép délutánt.




Gundular, a továbbiakban csak Gundi, előre lefoglalt nekünk egy asztalt egy étteremben.




A fene sem tudott róla semmit, nem gondoltam volna, hogy olyan helyre megyünk, ahol az állam többször is le fog esni, különböző okok folytán..


Az első, amit ti is láttok a képeken, hogy 1422-től áll a ház, és egyből arra gondoltam, hogy a fenébe úszta meg a világháborúk borzalmait, hiszen Frankfurt közelében van, az meg rendesen kapott ám a barátinak nem mondható bombákból.. 

De nem csak ez az egy ház, a történelmi belváros tele van szebbnél szebb, öregebbnél öregebb házakkal.

Szóval, megilletődtünk ám rendesen, hogy hova is megyünk. Az első utunk mamival a Toalettre vezetett. Méltó volt a ház hírnevéhez.




A csempék direkt a ház igényei szerint lettek elkészítve.. a szegőcsempékbe beleégetve a Hotel neve: Alte Bergmühle.

Lollo akkor lepődött meg a legjobban, mikor nem kellett neki mélyre, szinte a padlószintre leülnie, mint a többi toalettekben, és nem kellett neki azon gondolkoznia, hogy a fenébe fog felállni. Direkt az öregekre gondolva, magasabbra beépített ülőkék... első piros pont!! 

A berendezés, pazar, a látvány lenyűgöző!! 




Lollo és Gundi

Az étlapon az árak viszont megdöbbentőek voltak! 


Na nem is tolongtak ebben a középkori miliőben. Mi voltunk az első ebédvendégek. Az étlap azzal a kalligrafikus régi német írásmóddal készült, amit én nem tudok elolvasni, tehát mami fordított, de sok olyan számomra érthetetlen dolgot mondott, pl. a napi ajánlatból, hogy udvariasan hárítottam, nem köszönöm szépen, nem kérek napi menüt.. Vörös-káposzta-krém leves..még leírni is borzasztó, nem megkóstolni..brrrrrrrrrr

Maradtam tehát leves nélkül, és csak egy halételt választottam, gondoltam a halat nem nagyon lehet elrontani.. 

Előételnek bagett-darabkákat kaptunk különféle ízesített vajjal.. aztán jött még valami, ami engem minidisznóból, de egészen minidisznóból készült töltött dagadóra emlékeztetett. Egy kérdés: a verébnek esetleg van olyan szerve ami úgy néz ki mint a dagadó?? ? Mert ez esetben meg van a válasz: töltött verébdagadót kaptam :) 

De mi a csipkedíszes franckarikának öntözték meg lekvárral??



Maga a verébdagadó nem volt rossz, de a vajas-kenyér több piros pontot kapott nálam.


Előétel után saláta. Itt nem igazán tudtam eldönteni, hogy mire ment ki a játék. Az egészséges étkezésre, vagy a megfelelő kalóriamennyiségre. Ugyanis Feld-salátát kaptunk sült szalonna kockákkal.




Az íze??? Szalonnaíze volt, de hogy azt miért rontották el ezzel a mezei zölddel, halvány lila gőzöm sincs róla. Egy piros pont iziben visszavonva.


Izgatottan vártam a folytatást, kíváncsi voltam a Lollo káposztakrémlevesére..



A szép fehér szalvétát alaposan összekente vele, szépen fog a színe, azt már láttam, el lehetne adni festéknek. Az íze?? 

 -2, azaz két evőkanál után letette, és azt mondta, soha többet :) 

Egy piros pont megint visszavonva :)
Ok, jöhet a főétel.. lássuk a medvét.. azaz a halamat.. 


Még az olvasószemüvegemet is feltettem, hogy valóban jól látok?? És mi az a fehér buborékos izé rajta??


Aha, tojásfehérje... de nem keményre felvert tojásfehérje, ami jótékonyan, mint a frissen lehullott ropogós hó, betakarja az alatta levő borzalmakat. Neeem, nem kemény, hanem csak olyan lájtosan felvert tojásfehérje, úgy pattogtak ki a buborékok, mint a szappanhabnál :)


Első gondolatom a bocinyál volt, a bociknak szokott így habzani a szája. Mivel erősen vizuális típus vagyok, elképzeltem, amint a konyhában egy kisborjú leprüszköli ezzel a habos nyállal a halamat, és innentől kezdve nem is volt kedvem tovább hozzá. De az éhség nagy úr, én meg szokásomhoz híven nem is reggeliztem, na bakker, akkor kóstoljuk meg.





Először a köretnek adott zöldséggel kezdtem: édeskömény.. úgy nézett ki mint egy hosszában kettéhasított undorító polip, szerintem olyan kemény is volt, mert alig bírtam beleharapni, és keserű volt mint a bánat. Apróra vágott és dinsztelt hagyma és paradicsom kockák voltak még a tányéron.... a zöldségpoliptól keserű volt ezeknek is az ízük.. brrrr.. na akkor lássuk a halat.


Illetve alig láttam, mert a bocinyál betakarta.. de jobb is, mert a bocinyállal a hiányzó mennyiséget akarták palástolni, alig volt a hab alatt valami. Az íze?? Inkább hagyjuk, mivel nem maradt már piros pont amit visszavonhattam volna, ezért azon nyomban kiosztottam nekik 5 feketét.

És Lollo?? Na mi van a tányérkádon?? 



Lollo szintén bocinyállal letakart akármit kapott.. miután félreseperte a bocinyálat, akkor látta, hogy egy olyan kb. 5 cm vastag csont nélküli karaj van a tányérkáján, amihez az ősemberek tépőfogaira lett volna szüksége, nem erre a billegős protézisére, amit "fog" címszó alatt a szájában tart.. szóval, a húst én ettem meg, de nekem is rágós volt, pedig nekem nincs protkóm, sőt még lyukas fogam sem. Tehát a főmenüből Lollo megette azt a pár szem krumplit, azzal a pár rózsa brokkolival

És mi volt a Gundi tányérkáján?? 

Ugyanaz mint a Lolloén, csak ő hús helyett halat kapott, ugyanolyan vízízű förmedvényt, mint én.


És mi volt a Gundi kísérőjének a tányérkáján??




Bocinyálas kagyló, alattuk egy kis darab vízízű hallal és faforgáccsal.. az íze?? khmmm, khmm....sooook sok fekete pont lett kiosztva!!

Nnnna, itt volt az az idő, hogy magára hagytam a társaságot, ők még kávézni akartak, nekem meg sürgős pisilhetnékem támadt a kutylikkal egyetemben, mivel hogy ők is jöttek velünk.. A kutylik a helyzethez méltóan lesz@rták a napot, legszívesebben vélemény-nyilvánítás gyanánt én is ezt tettem volna, pedig még nem is tudtam, hogy mennyire rúgott a számla!!

Na kapaszkodjatok, meg, mert nekem meg kellett! 160 Eurót perkáltunk ki a bocinyálas kajáért.. Megfelezték a számlát, mami meg Gundi, de akkor is..

Fejenként 40 Euró! anyám, borogass! De ha kaptunk volna érte valamilyen extrát, igazán finomat.. az eszem megállt! Magyarán megmondva, eljöttünk 300 kilométert otthonról, hogy pisiljen egy jót a magasított ülőkéjű budiban, és ez került 80 euróba, plusz a 300 kilométerre való benzin, mert a többi, szóra sem érdemes! Ez aztán drága pisilés volt!

El innen, de gyorsan, az óvároson keresztül Dreieischba, sütizi, kávézni..








Ez a kávézó sem volt semmi, voltak itt is árak, de legalább a süti finom volt :) 












Rengeteget nevettünk, összességében jól éreztük magunkat, a 80 eurós pisipénz ellenében is :) 

Este 6-ra otthon is voltunk, és megettünk egy ültő helyünkben egy fél disznót.. olyan normális faját, nem veréb nagyságút !!

2014. január 5., vasárnap

Újévi szösszenetek, morzsák :) 2014-ben, az első:))



Boldog 2014-es esztendőt kívánok mindenkinek :) 



Bort, búzát, békességet, 
Sötétségben fényességet! 
Új esztendő újat hozzon, 
Régi jótól meg ne fosszon. 
Ki barát volt, az maradjon, 
Ki elindult, az haladjon.







Az év utolsó napján sem hazudtoltuk meg önmagunkat, jól el voltunk :) 









Amúgy éljük tovább a megszokott kis életünket, Lollonak köszönhetően soha sem unatkozom, rengeteget nevetünk..

Töretlen lendülettel biciklizik minden nap.. habár, mint a vízivással, itt is mindig bepróbálkozik.. Csak egy percre ne figyeljek oda rá, még a lazítást is tudja fokozni :)



Kiléptem a folyosóra, mert Toffyfi éktelen csörömpöléssel adta a tudtomra, hogy kaja nuku, csajka cseng... nnna, akkor töltsük fel az edénykét konzervvel, meg száraz táppal...Közben hallom ám, hogy semmit nem hallok.. aháááááá.... megint nem teker...

- de mégis, most mit csinálsz?? Nem lazítani, az előbb tartottál pihenőt!! -mennydörögtem a folyosóról...nem kellett sokáig várnom, azonnal jött a válasz:

- tudod te mekkora erőfeszítésembe került feltekerni a hegytetőre?? Most épp lefelé gurulok!! :))

Én is gurultam......... de a nevetéstől :)) Most mit lehet erre mondani?? :))





A nagy pedálozásban meg is éheztünk, de rendesen :)









Kutyasétáltatás minden reggel.. 

...tiszta öröm ebben a latyakos, esős időben.. meg is lett az eredménye.. most itt ülök megint mobilgipsszel a lábamon, kiment a bal bokám :(