.jpg)
A hazaúton Grömitzből összeszedtem egy izomgyulladást. Nem
kellett hozzá más, csak végeláthatatlan, bedugult autópálya, mindegy hogy
melyikről térsz melyikre, a jobb, a baloldali, vagy a középső sávot választod..Garantáltan
kiüt. Pláne ha 10 óra hosszat araszolsz benne, reumatikus csigára hasonlítva.
De túléltük. A következményekkel már annál nehezebben birkóztam
meg. Lebénult a lábam a szó szoros értelmében.
Mars az orvoshoz.. nem szívesen, mert biztosítás ide vagy
oda, mivel privát biztosított vagyok, éves szinten 1200 euróig magamnak kell
állnom minden számlát, kivéve, ha felvesznek a kórházba kezelésre. Azt rögtön
fizeti a biztosító.
Mivel nem javultam, sőt, egy egyszerű 10 perces út megtételéhez
röpke 1 óra hosszára volt már szükségem, elveimet sutba, magamat az autóba
vágva, fogcsikorgatva, de elmentem a kórházba. Imádtam pedálozni, ha csak
moccintani kellett a lábam, már könny szökött a szemembe. Hasonlóképp bevonszoltam
magam a kórházba, ahol röpke 7 óra alatt kiderítették, hogy nyugi, nem
trombózis (ettől féltem nagyon) hanem csak izomgyulladás.
Megvigasztalt a
doktornő, hogy ne várjak azonnali javulást, eleinte csak fájdalmasabb lesz, de
aztán lassan, fokozatosan terhelhetem a lábam.
Az első három napban, segítségem lévén, csak feküdtem, és
ordítottam. Aztán mami kijelentette, hogy lesz@rni a lakást, csak enni adjak
neki, de nehogy főzni merjek, készkajákat pakoljak az asztalra, amit csak
melegíteni kell.
Ennek a megható figyelmességnek hála, lassan javultam. Már
eljutottunk oda, hogy elmentünk együtt megint Feuersbachba sétálni, igaz rá
kellett szólnom Lollira, hogy ne száguldozzon nekem ott a rolátorával, mert nem
bírom követni. Itt nem kell ám kilométerekre gondolni, ez csak olyan kb. 800
méteres út, oda vissza, amit mamival minden nap megteszünk. De ez most nekem
elég is volt :) Több mint elég.
De elérkezett a nagy nap, amikor Lollit be kellett vinnem a
kórházba, a kardiológiára, kivizsgálásra. Egy éve, hogy szívinfarktusa volt, már
épp ideje volt ennek a kivizsgálásnak.
Becuccoltam az autóba, mivel ott kell aludni egyet, csak
másnap hozhatom haza, a koffer indokolt volt.
Tolókocsival nem toligálhatom a kórházban, mivel a szobában
azzal nem tud megmozdulni, tehát marad a rolátor. De hol parkoljak? Ha lemegyek
a kórház hivatalos parkolójába, akkor onnan nem tudok vele felmenni, mert az
utolsó, számunkra bevehetetlen akadály, egy hosszú lépcső..
Na, majd lesz valahogy, de már előre elrettentett a
gondolat, hogy nekem is mennyit kell majd fickándoznom a nem éppen fitt
lábammal.
Mázlink volt. A kórház bejárati ajtaja előtt szabad volt egy
taxiknak fenntartott hely. Azonnal lecsaptam rá, mamit biztonságos helyre kísértem,
leültettem, kocsival hajts tovább..
- - hoppá, ezt megszívtam, a parkolóház fullra tele
volt.. tovább.. hegynek fel, valahol kell lennie egy parkolónak még. 1
kilométerrel arrább, a domb tetején rá is akadtam.
- - halleluja, hely is van benne, hogy kicsit messze
van a kórháztól, meg a domb tetején, ezzel a problémával ráérek akkor
foglalkozni, amikor majd felfele kell caplatnom a kocsihoz. momentán, lefele,
gurulok gond nélkül.. gondoltam én..
- - Maximum csak 3 órát parkolhatok, háááááát, nem
tudom, elég lesz-e…
-
Akkor etessük meg az automatát egy kis pénzzel.
- - Micsoda, hogy nem fogad el 5 eurost, csak apró
pénzt? Össze vissza 12 cent volt a tárcámban, azok is 1-2 centesek voltak, a
hülye automata meg csak 10 centestől fogadta el a pénzt.. bolt nincs a
közelemben, anyám, mit tegyek.. Lolli meg ott ül az előcsarnokban, és nekem
mindjárt jelentkezni kell vele, időre voltunk berendelve..
- - Összekoldultam 90 centet, ezzel kaptam egy 1 óra
hosszas jegyet, rohanásba Lollihoz, mert mindjárt idő van.
- Rohanás?? Na neeeeeee…
a fene sem gondolta volna, hogy lefele is ilyen megerőltető a lábomnak ez az
egy kilométer..
- Anyám, borogass, és ha elintéztem vele a felvételit, akkor
megint vissza, újabb jegyet venni..
Nem részletezem, hogy mindeközben, míg ezt a Canossát
jártam, mit is gondoltam..de….. felmásztam a hegyre, megint legurultam, leadtam
Lollit a felvételi szobában, felkísértem a hatodik emeletre, mikor megjött a
nehézlovasság, megjött Karl. Átvette mamit, futás megint fel a hegyre, mert
lecsengőben van a parkoló cédulám, aztán haza meghalni.
Itthon két ugribugri várt rám szemrehányó tekintettel, hogy
bizony nekik sürgős elintéznivalójuk van
Feuersbachban, le sem ülhettem, megint egy túrát letudtunk, szerencsére ott
csak icipici emelkedő van csak, dombocskának sem nevezhető.
Na, akkor haza, mehetek végre meghalni.. hoppá, délután 5-ig
el kell mennem a Volksbankba, a következő 2 heti apanázst kivenni.. Csütörtökön
csak délután vannak nyitva, 2-5 ig.
Közben Karl is megjött mamitól, beparkolt mögém. Fél 5, és
még látszata sincs, hogy indulna, menne vissza mamihoz. A kocsija meg eltorlaszolta
a kijáratot. Ok, de mivel a bank a kedvemért sincs nyitva tovább egy perccel
sem, mars gyalog..
A fenébe is… miért bámul rám ez a sok ember? Nem láttak még
sántikáló nyomorékot, akinek a dühtől, meg a tehetetlenségtől könny is csorog a
szeméből? Mert, hogy sántikálok, az hagyján, de mikor újabb görcsök húzzák a
lábam össze, olyankor fájdalmasan, de muszáj combtól lefele masszíroznom is,
hogy minél hamarabb fitt legyek, a következő 10 méter erejéig..
Túléltem.. hiába, nem lehet engem agyoncsapni sem, nem is
tudom, hány életem van, meg azt sem, hogy hányadiknál tartok éppen.
Röptében hozzám vetette Karl, hogy nem kell már mamihoz
bejönnöd, most elintéz vele ő mindent. Elég ha másnap hazatranszportálom.
Fél 6, a kisördög csak nem hagy nyugodni, ilyen későn már
parkolóhelyet is kaptam a kórház előtt.
Ahogy ott hagytam mamit délelőtt, most is úgy ült ott.
Farmerben, felöltözve, puccba vágva.
De a WC-n sem volt dél óta, már a nadrágja is átázott. Ha nem
tettem volna a kofferbe elég pelust, akkor nem szólnák egy szót sem.. de,
szinte csak pelenkával volt tele a táska.
No comment.. Tisztába raktam, átöltöztettem, megitattam,
ágyba vágtam, és tényleg hazamentem meghalni.
Minek következtében ma az eget is nagybőgőnek nézem, annyira
húz megint a lábam a combomtól lefele, nagyon fáj, alig bírok menni.
De, reggel 8-kor még feküdtem, ilyen sem történt velem
régóta :)
Lassan 10-óra, indulni kéne mamihoz.. elméletileg
hazahozhatom :)
Csak a parkolástól félek, de nagyon :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése