A Richter skála szerinti 3,6 erösségü földrengést mértek Kaan Marienborn közelében...

A földrengés epicentruma a Sonnenhofból visszafelé tartó erdei úton volt. 

A nemében egyedülállónak mondható természeti katasztrófa nem követelt emberi életeket, kár csak a világos színű farmernadrágomban keletkezett, valamint a méltóságom szenvedett egy kis csorbát...:)) 

A farmerban esett kárt egy alapos mosással helyre lehet hozni, míg a csorbát szenvedett méltóságom után sebtiben leeresztettem egy pohár Tokaji furmintot, hátha bennem jártában keltében ráakad valahol, és orvosolja azt :))

Hogy mi történt?? Akkorát zúgtam, mint az ólajtó!!! 

A szombatra betervezett 10 kilométeres kirándulásból nem lett semmi, mert a melegfront kiütéssel győzött ellenem, olyannyira, hogy a lépcsőn alig bírtam le meg fel - nem hogy menni -  vánszorogni... 

Tehát ma a meló után kutyákat felhámozni, és indulás a hegynek!! Azt nem mondom hogy teljesen fitt voltam, de mar nem fajt annyira a lábam. Azt meg a fene sem gondolta, hogy fent a hegygerincen még nem olvadt el a hó... 

Ahogy felnéztem a hegyoldalt borító mezőre, csak elvétve akadt meg a szemem egypár fehérlő foltocskán, a hó mint ha ott sem lett volna, eltűnt... na, gondoltam, mehetünk, legfeljebb lucskos lesz kicsit az erdei út, de hát van víz, le tudom mosdatni a kutyákat. 

Letértünk a hegygerincre felvezető betonozott útról, és már az első 10 méter után úgy nézett ki deréktól lefelé Toffyfi, mintha koromba mártogattam volna :)) 

Egye fene,  gondoltam, most már mindegy hogy mit csinálunk, ennél sárosabbak már nem is lehetnének...végigmegyünk a 6 kilométeren, még ha a kutya kovászba ugrik, akkor is...  

Van egy szakasz az odafelé tartó úton, ami az erdőben, a fák közt vezet végig, ha felnézel, és látod a hó súlyától még inkább lefelé hajló ágakat, a látvány szinte magával ragad, és nemigazán van kedved továbbmenni, hanem csak bámészkádnál tovább... mint megannyi drágakő, úgy csücsül a hó a tűlevelek között, és amikor a nap sugara át tör a gallyak között, a látvány magáért beszél...








Szóval a látvány lenyűgözött, de a gyalogút már nem annyira.. csak csúszkáltam összevissza, mert ráadásul nem a bakancsomat húztam fel, hanem egy vastag talpú sport cipő volt rajtam.. Aztán arra gondoltam, úgyis a másik úton jövök vissza, hátha az nem lesz ennyire csúszós..



Nem a fenét! Még csúszósabb volt! Kimondottan jégpálya! 

Próbáltam úgy ahogy olyan helyen menni, ahol meg tudtam vetni a lábam, de ez nem mindenhol volt lehetséges..aztán bekövetkezett az, ami már elején borítékolható volt... akkorát zúgtam, mint ide Hanoi! 

De estemben vettem egy fél csavart, leszúrtam egy Rittbergert, és fenékkel nem a márvány kemény   jégen, hanem egy sárral telített tócsában landoltam :))

Elsőnek az a videó jutott az eszemben, ahol a pasi a kedvesét egy szexi tánccal akarta csábulatba ejteni, de nikotincsíkos alsónadrágban :) 

Így a kedves nem csábulatba, hanem ámulatba esett :)) De hogy én hogy húztam a fenekem hazafelé ! Csak abban reménykedtem, hogy a kabátom azért takar valamit :))  

Két hónapot letudtam már az öregek otthonában is, mint segédnővér... Felkerültem a harmadik emeletre, ahol egyszer 4 órában végigvezettek, együtt voltam egy másik segédápolóval, utána behajítottak a mély vízbe, mert nem volt személyzet, és akár ismertem az ápoltakat, akár nem, csinálni kellett.. 

Lassú voltam, persze hogy lassú, mikor gőzöm sem volt róla, hogy ki mennyire tud magától mozogni, mit tud önállóan csinálni..néha azt sem tudtam, hogy ki kicsoda, melyik szobában is lakik...  

Meg is kaptam a magamét, hogy lassú vagyok...de nem hagytam magam, és megkérdeztem, hogy mit is vártak tőlem 4 óra után.. 

Micsoda?? Csak annyit voltam még ott?? Nem többet?? Akkor a lebaszást tekintsem töröltnek, de akkor is lassú vagyok :)) 

Na basszus... de egész más szisztémával is dolgoznak, mint az első, vagy a második emelet... aztán mikor lenyugodtak a kedélyek, utána kezdtek magyarázni, hogy mit mivel és hogyan... ma már ott tartunk, hogy csak hálás lehetek azért, hogy oda kerültem, mert nehéz volt az igaz, de a csapat szuper, és sokat oktatnak.. dokumentumok kezelése, stb... 

A nővérke meg bocsánatot kért azért, hogy olyan elégedetlen volt velem a második napomon, de nagyon ideges volt, legyek szíves elfelejteni.. ma ott tartunk, hogy ő okít a legtöbbet :))

Szóval, jól tettem, hogy elvégeztem ezt  a tanfolyamot, szeretek ebben az otthonban dolgozni:))

Hajrá, Erika, csak így tovább :))